Raktári állványok vizsgálata

Raktári állvány, állványrendszer gyártó független, szakértői vizsgálata
Egyre elterjedtebbek az összedőlő állványrendszerekről készült ijesztő videók. Kis odafigyeléssel megelőzhetők a többtízmilliós káresemények. Megalakulásunk óta végzünk szakértői állványvizsgálatokat. Partnereink között tudunk kis és nagy cégeket egyaránt, az állványvizsgálat elvégzése valamennyiük számára nem is kérdés.

 

A raktári állványok állapota sarkalatos kérdés, hiszen még ezek a stabil szerkezetek is amortizálódnak, és ezek komoly veszélyforrást jelenthetnek. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy sok cég hanyagolta el állványait, melynek következtében a korábbi apró sérülések a rendszer egészét veszélyeztették. Szakértői munkánknak hála, a polcos- és raklapos tároló állványokat mélyrehatóan és elfogultságtól mentesen vizsgáltuk meg vonatkozó szabvány szerint és tettünk javaslatot javításukra.
A raklapos állványok kereteiben, gerendáiban keletkezett deformációs sérülések felderítése létfontosságú, hiszen a szerkezet elgyengülése és túlterhelése jelentős anyagi károkat okozhat, illetve veszélyeztetheti a raktári dolgozók testi épségét.
Mit tehetünk a napi szemrevételezésen túl ilyen károk kockázatának csökkentésére? Hogyan kerülhetők el a legköltségesebb hibák?

 

A szakértői munkavédelmi állványvizsgálat és tanúsítás a nyugodt és biztonságos állványrendszer üzemeltetés alapja. És persze jogszabályban előírt kötelező kellék.

 

Gyártótól függetlenül vállaljuk állványok / állványrendszerek éves felülvizsgálatát.

 

“Állvány vizsgálat” szolgáltatásunk tartalma:

– kiszállás a helyszínre
– dokumentáció ellenőrzése
– műszeres vizsgálatok végrehajtása
– terheléses próba végzése
– szemrevételezéses átvizsgálás
– szakértői vélemény készítése

állványvizsgálat 3
állványvizsgálat 4
állványvizsgálat 5